A kávéházi bross

Aznap úgy döntöttem, hogy bemegyek végre abba a kávézóba, amit már olyan régóta nézegettem. Kedvünkre válogathatunk hisz bőven van kínálat kávézókból, reggelizőkből. A legváltozatosabb palettát kínálja Budapest, európai viszonylatban is kiemelkedő - ugyanakkor valahol mégis egyhangú. Lényegében minden ugyanarra az alapra építkezik, és ha jobban belemélyedünk, rádöbbenünk az egysíkúság tényére. Nincs bennem előítélet, ezért a mai napig szívesen próbálok ki új helyeket, de végérvényét tekintve nincs meg a WOW hatás - helyesbítenék: hol van a WOW hatás?

A reggeli napsugarak ragyogását a hűvös szellő zavarta meg, a város zaja bizonygatta rohanó világunk létezését. Egyszer valaki azt mondta, hogy Budapesten minden pillanatban hallatszik valahonnan egy mentőautó szirénája. Lehet, hogy igaza volt, mert azon a reggelen sem maradt el, hiába a város még nyújtózkodva ébredezett.

Szeretem a könnyed dolgokat. Szeretem, hogy nincs túlszervezve. Szeretem benne, hogy bármikor változhat - és ez érvényes mindenre. 

Beálltam a sorba a pultnál. Hunyorogva próbáltam kibogarászni a falon lévő kiírások ital-és kávékínálatát, látszólag magabiztosan keresve mit kérek majd. Arany betűk tarkították a sötétkékkel lefestett és bekeretezett táblákat, amik letisztultságot akartak mutatni, de én csak unalmat és egysíkúságot láttam bennük.

Előttem egy idős néni állt, testalkata egészen filigrán volt, amolyan apró törékeny, kissé görbe tartással, kezében egy ősrégi ridikül. Megjegyeztem a küllemét, mert egészen olyan volt, mint az egyik nagymamám régen. Haja kevéske, feltűzve egy kendővel. Kis kabátját bross díszítette, amit a mai divat nem ismer el. Bár jelen van, mégsem kap olyan figyelmet, amivel kiteljesedhetne az öltözet. Már nincs lényege az öltözködésben, pedig néhány évtizede még alapvető tartozéke volt a magyar nők pipereszekrényének. Brossok egészen az ókortól léteznek, az évszázadok során művészi kifejezőeszközzé váltak, különféle állati motívumokkal jelölték viselőik egyéni identitását, státuszát, ízlését. Egy brossról megítélték, megjegyezték és bekategórizálták a nőket és az őket kísérő férfiakat is. Vallási, szociológiai hovatartozásuk jelképeként dekorálták öltözetüket egy-egy brossal, melynek történelmi jelentősége mára már a homályba veszett.

Az idős néni ezzel szemben egyedi módon mutatta meg a világnak - és a kávézó vendégeinek - múlt századi “retro” stílusjegyeit kabátjára tűzött, kissé kopott, de mégis figyelemfelkeltő brossával.

Hirtelen odafordult hozzám és őszinte elfogadó véleményét fejezte ki a mai modern kávézók végelláthatatlan kinálatának kavalkádjáról.

“Régen bezzeg sokkal egyszerűbb volt minden. Kértem egy presszó kávét, a pincér kihozta és megittam. Ma már a kérdést sem értem, amit a pénztáros kislány feltesz nekem, amikor kávét rendelek.” - mondta némi ironikus mosollyal az arcán.

Beszélgettünk néhány mondatot - azt hiszem, ő is csak egy kis törődésre vágyott, hogy valaki meghallgassa. Tapasztalatból mondom, hogy az emberek szeretik a hízelgést. A szürke, komor, rosszkedvű társadalmunkban üdítő pillanat, amikor dícséretet kapsz - pláne egy idegentől.

Nem tudtam szó nélkül hagyni a kabáton díszelgő bross. Elbeszélgettünk. A kávékat hamarosan megkaptuk, az életünk a magunk medrében folytatódott tovább és azon a reggelen, abban a kiskávézóban ezzel az élménnyel nekem abszolút megvolt a “WOW” hatás.

Ahogy kiléptem a kávézóból, rádöbbentett valamire:

“Régen sokkal egyszerűbb volt…” - egyszerűbb, könnyedebb és lassabb.

Minden pillanat, ami behatással volt ránk. Telefon internet nélkül csak arra a pillanatra tudtunk koncentrálni, ami éppen körülvett minket. Hát persze, hogy sokkal több terünk volt arra, hogy megismerjük önmagunkat.

Sokan dobálóznak a kijelentéssel, miszerint “önazonos vagyok”, de a szigorú valóság egészen mást takar.

A világban való létezésünk szorosan összefonódik azzal, ahogyan mások megítélnek bennünket. Már születésünktől fogva a környezetünk véleménye és elvárásai formálják az identitásunkat, és befolyásolják, hogyan látjuk önmagunkat. Ezek az elvárások gyakran meghatározzák, hogyan viselkedünk, milyen döntéseket hozunk, és milyen célokat tűzünk ki magunk elé.

Az önismeret ezért különösen nehéz feladat, hiszen nemcsak saját belső világunkkal, hanem a ránk vetített külső elvárásokkal is szembe kell néznünk. Ahhoz, hogy valóban megismerjük magunkat, elengedhetetlen, hogy megtanuljuk különválasztani a mások által ránk vetített elvárásokat a saját valós belső igényeinktől és vágyainktól.

Tehát pontosan fogod tudni, amikor valóban önazonos vagy - és nem csupán kikiáltod magad annak!

…és ezek után te milyen brosst választanál az öltözetedhez?